Híreink

2018.10.16.
Budapest
Hotel Holiday Inn

HAPA XII. Fiatal Mérnökök Fóruma


FIGYELEM HELYSZÍVÁLTOZÁS

Tisztelt Címzett!
Tizenkettedik alkalommal invitáljuk fiatal, pályakezdő kollégáinkat a Fiatal Mérnökök Fórumára

2018. október 16-án Budapestre, a Hotel Holiday Inn (2040 Budaörs, Rubik Ernő u. 2.) szálloda konferencia termébe.

A fórum ezúttal is a közeli és távolabbi jövőt meghatározó szakmai megoldások, illetve tapasztalatok megosztásáról szól majd
Eredeti célkitűzésünk nem változott! Megszólalási lehetőséget kívánunk biztosítani a frissen, vagy néhány éve végzett fiatal szakemberek számára.
Az előadók között a felkért szakmai zsűri döntése alapján három, a közönség szavazata alapján pedig egy díjat adunk ki, amelyek jellemzően valamilyen szakmai utat, vagy rendezvényen való ingyenes részvételt jelentenek.
A mellékelt jelentkezési lap kitöltésével és visszaküldésével Ön biztosíthatja a fórumon való részvételét, vagy előadóként való jelentkezését.
Az előadásokra a 35 évnél fiatalabb mérnökök jelentkezését várjuk.
A találkozás reményében megjelenésére számítva üdvözli Önt

Veress Tibor
HAPA igazgató 

Jelentkezési lap előadóknak

WORD dokumentum

Jelentkezési lap résztvevőknek

WORD dokumentum

2018. 02. 20-21.
Siófok
Hotel Azúr

HAPA XIX. Aszfaltkonferencia

2018. 02. 20. kedd
08.00-09.00 Regisztráció, a szobák elfoglalása
Előadások: LEVEZETŐ ELNÖK: Orbán Balázs

09.15-09.40 Veress Tibor HAPA: Üdvözlés, program ismertetése, díszvendégek üdvözlése
09.40-10.10 Dr. Törőcsik Frigyes: 150 éves a magyar aszfaltútépítés Könyvbemutató
10.10-10.35 Thoroczkay Zsolt NFM Főosztályvezető: A megújuló útügyi szabályozás
10.35-11.00 Mikesz Csaba Műszaki vezérigazgató helyettes Magyar Közút Zrt.: Az országos közút hálózat felújítási lehetőségei
11.00-11.25 Bastien Guillaume COLAS Franciaország: Pályaszerkezetek a privát piacon, értékarányos új technológiák
11.25-11.40 Kávészünet
11.40-12.00 Dr. Almássy Kornél Budapest Közút: Innováció a Budapest Közút Zrt.-nél
12.00-12.20 Etienne Le Bouteiller Bitumen Emulzió Világszövetség: A IBEF szerepe a világ útépítésében
12.20-12.35 Markus Spiegl Ausztria OMV: Az OMV-ben folyó fejlesztések
12.35-14.00 Ebédszünet
LEVEZETŐ ELNÖK: Puchard Zoltán
14.00-14.20 Xavier Carbonneau Franciaország CEN: Az Európai aszfalt szabványosítás iránya
14.20-14.40 Szerencsi Gábor Magyar Közút: Innovációs projekt lehetőségek, és a szabályozás helyzete
14.40-15.00 Nyíri Szabolcs MAUT: A MAUT feladatai az útügyi szabályozásban
15.00-15.40 Dr. Pallós Imre-Skovrankó Ernő: A szabványok változásának hazai helyzete, és azok megvalósítása
15.40-15.55 Kávészünet
15.55-16.10 Szabó Szabolcs Pál Mol Nyrt.: Az olajipar kihívásai, és a MOL 2030-as stratégiája
16.10-16.35 Kolozsvári Nándor Innoteszt Kft: JRS workshop összefoglaló, Geodéziai előírások várható változása
16.35-17.05 Frank Hauber - ??? Rettenmaier &Söhne GmBH: 2017 novemberi workshop eredményei
17.05-17.25 Uve George Németország Breinning GmBH: Az útfenntartás, felújítás gépei
19.30- Fogadás, gálavacsora, személyes találkozások

2018. 02. 21. Szerda
LEVEZETŐ ELNÖK: Dr. Pallós Imre

09.00-09.40 Prof. Dr.-Ing Elk Richter: Nagy tömörségű aszfaltok
09.40-10.00 Nyul Zoltán BKK Közút: Cím később
10.00-10.20 Hamar Zoltán: A Zalaegerszegi tesztpálya tervezése és építése
10.20-10.40 Barna Zsolt Értékterv: Útügyi alapfogalmak
10.40-10.55 Kávészünet
10.55-11.10 Rosta Szabolcs Duna Aszfalt: Az angol "két szintű" pályaszerkezet méretezés bemutatása a KÉSZ nyújtotta lehetőség kapcsán
11.10-11.25 Eller Balázs HAPA FMF 1. díj: Az aszfalt védőréteg hatékonysága a vasúti pályaszerkezetben, valamint hibáinak katalógusba foglalása
11.25-11.40 Lehel Zoltán - Roszik Gábor: Beszámoló a HAPA Környezetvédelmi munkacsoport munkájáról
11.40-11.55 Rajcsányi Ferenc HAPA FMF 2. díj: A VALORCOL technológia magyarországi alkalmazhatóságának vizsgálata
11.55-12.10 Kolozsvári Nándor-Darányi Ákos: Beszámoló a HAPA technológiai munkacsoport munkájáról
12.10-12.25 Nádasi Réka HAPA FMF 3. díj: SimaPro modell környezetének megépítése „villamosított” utak életciklus alapú összehasonlítására
12.25-12.40 Tomacsek József-Balogh Lajos: Beszámoló a HAPA alap- és adalékanyag munkacsoport munkájáról
12.40-12.55 Csortos Gabriella HAPA FMF Közönségdíj: Zaj- és rezgéscsillapítás SOFIDON sínkamra elemekkel
13.00 - Konferencia zárása, ebéd 

Jelentkezési lap előadóknak

WORD dokumentum

Jelentkezési lap résztvevőknek

WORD dokumentum